Forma-1 / Motorsport

Forma-1: a címvédő nyerte az Európa Nagydíj időmérőjét

""

Az Európa Nagydíj kvalifikáció rendkívül nagy melegben kezdődött Valenciában, ahol Timo Glock kénytelen volt kihagyni az időmérőt, a német pilótát ugyanis gyomorfájdalmak miatt kórházba kellett szállítani kivizsgálásra. Rajta kívül természetesen mindenki rajthoz állt a Q1-ben, melyben igazán nagy meglepetést csak Mark Webber kiesése okozott. Az ausztrál ugyanis, a délelőtt szabadedzésen felvetődött fékpróblémái után, szárnyhiba miatt nem tudott igazán gyors kört futni. Az első szakaszban Vergne, Webber, Petrov, de la Rosa, Karthikeyan és Pic esett ki.

A Q2-ben Rosberg teljesített a legjobban, a Mercedes fiatal német versenyzője nyerte ezt a szakaszt. Mögötte di Resta, Räikkönen, Button és Maldonado zárt az első ötben. Az időmérő második etapja is hozott meglepetést, még ha negatívat is, búcsúzott ugyanis a további küzdelemtől Alonso, Massa és Schumacher is. A Ferrari spanyol pilótája ugyanis csak a tizenegyedik lett, megelőzve a hétszeres bajnokot és a brazil ferrarist. Tizennegyedikként Senna zárt, mögötte Perezzel, Kovalainennel és Ricciardoval.

""

A Q3-ban ezúttal is legalább négy pilóta, Maldonado, Grosjean, Vettel ls Hamilton, is esélyes volt a végső sikerrel, így izgalmas végjátékot hozott az időmérő utolsó gyors köre. Maldonado és Grosjean is remekül teljesített, de végül a címvédő szerezte meg 33. pole pozícióját. Vettel mögött másodikként Hamilton zárt, a harmadik pedig Maldonado lett. A negyedik helyet Grosjean szerezte meg csapattársa, Räikkönen előtt. A kvalifikációt Rosberg zárta a hatodik helyen, Kobayashi, Hülkenberg, Button és di Resta előtt.

 

Részletes beszámoló online közvetítésünkben olvasható!